Skip to content

Első lépések – First steps

Ha a blogunk elsődleges célja, hogy az internet segítségével áthidaljuk a távolságot, és követni tudjuk egymás életét, akkor most egy egészen friss élményemről szeretnék beszámolni. Szó lesz az önismeretről, mások segítéséről és egy közös cél eléréséről is.

Végzős évemben, tavaly szeptembertől egészen március végéig diákként vettem részt egy programban, mely pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak nyújt segítséget. Huszonéves önkéntes fiatalok alapították a Konnekt Mentorprogramot, mely tavaly 25 mentorral és 25 diákkal indult. Idén ez a szám 104-re növekedett. Minden diák kap egy mentort, akivel együtt dolgoznak a program során. A mentor segíti a diákot, hogy több információhoz jusson a továbbtanulással kapcsolatban, illetve hogy milyen lehetőségei vannak-legyen szó egyetemről, munkáról, képzésekről itthon és külföldön, vagy akár egy év kihagyásáról. Új ajtókat nyit meg a diák számára, hogy rájöhessen mi is érdekli, mivel foglalkozna szívesen.

Másik 3 volt diákkal együtt csatlakoztam a szervező csapathoz, hogy segítsük a munkájukat. A program során egyébként vannak önismereti és csapatépítő foglalkozások is. Az egész egy nyitókonferenciával kezdődött, mely az előző hétvégén volt megtartva.Szervező csapat

Egészen meglepő dolgokat fedeztem fel magamban, és az engem körülvevő emberekben, környezetben. Kiskorom óta azt gondoltam magamról, hogy alapvetően én egy zárkózott ember vagyok. Kihívásnak számít ha idegen emberek vannak körülöttem, ha ismerkednem kell. Azonban pont egy ismerkedős játék során ébredtem rá/ébresztettek rá, hogy nem értik miért mondom ezt, hiszen ők egy abszolút nyitott, energikus és mosolygós lánynak látnak. Ezek a visszajelzések gondolkodtattak el, hogy talán homályosan látom magam, és ha egy pici energiát fektetek bele, akkor egészen könnyen ki tudom kerülni az ismeretlentől való félelem szülte akadályokat. Az ehhez hasonló apró felismerések mind segítenek abban, hogy megismerjem önmagamat-mely számomra egy különösen fontos feladat. Hiszen ha önmagammal, a saját tulajdonságaimmal sem vagyok tisztában, hogy is lehetne önbizalmam.

A nyitókonferencián és az azt megelőző meetingeken meg kellett tanulnom, hogy mennyi apró dolog van amik nem kerülhetik el a figyelmemet, hiszen élő emberekkel, diákokkal és mentorokkal kel együtt dolgoznom, alkalmazkodnom hozzájuk. Egészen hihetetlen élmény volt, hogy azért vagyunk ott, hogy mások életét segítsük, és ezt mind teljesen önkéntesen. Egy közös cél érdekében voltunk jelen, hogy elindítsunk valamit, hogy inspiráljuk, és hogy motiváljuk egymást. Hogy egy csapat legyünk.

A hétvégi megnyitó alatt rengeteg tapasztalatot szereztem, hiszen idén már nem bizonytalan diákként vettem részt, hanem szervező csapattagként, aki segít terelgetni őket, hogy megtalálják az egyéni céljaikat.

weboldal www.knnkt.org

Facebook https://www.facebook.com/konnektmentorprogram/

Instagram www.instagram.com/konnektmentorprogram

 

Mentés

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *